Nem tanítás, hanem tanulás.
Akkor kedves pedagógus barátaim (egy sincs), ismerőseim (lányom révén van néhány), csodált példaképeim (egy sincs, mivel a rajongás a legújabb kutatások szerint árt a felsőbbrendű személyiség kifejlődésének), szeretném megkérni titeket: LÁZADJATOK!
Ugyanakkor és nem elhanyagolhatóan az egzisztencialista szabadságeszményekre támaszkodva, ám a pitiáner, minnyájunkat érintő egzisztenciális kérdéseket nem elhanyagolva, szeretnélek arra is megkérni titeket, ha egy mód van rá, lázadjanak kedves pedagógus-ok?
Mennyire elavult már maga a kifejezés is, amivel önmagukat illetik: pedagógus. Elidegenítő, avítt, jelentése (latin) gyerekfelügyelő.
A szó hallatán, egy skandináv bűnügyi regény nyugdíja készülő, különféle, nem azonnal halálos, ám folyamatos fájdalommal járó kórságban szenvedő nyomozója jut eszembe.
Természetesen meglehet, hogy kizárólag az én homályos lencsémen keresztül szemlélve ilyen a szegény tanárok megítélése, és az általam rájuk vetített csalóka infravörös fény törése okozza tompa ragyogásukat, ám ha mégsem, akkor gyorsan neki lehetne állni cselekedni.
Mondjuk szőrös lábközi izék növesztésére fordítani az energiákat, függetlenül a manapság egyébként is billegő nemiség kérdésétől.
A törvény által biztosított sztrájkjog merőben elméleti, a munkabeszüntetést törvényes keretek között megtartani értelmetlen, elrettentő ereje olyannyira halovány, hogy még a galamblelkű Skandináviában sem ijednének meg tőle. Itthon meg pláne.
Nyilván nem túl elegáns a számtalan törékeny egzisztenciától elvárni hogy gondolkodás nélkül kezdjen tüntetgetni. Nem is erre vannak szocializálva, a hazai közgondolkodásban még mindig megrökönyödést kelt, ha egy tanár ki meri fejteni a véleményét. Jutalmuk általában nem is maradt el, felszólalni egy ellenzéki tűntetésen, vagy akár egy félresikerült Facebook poszt is a karrier végét jelentheti, a hatalom kíméletlenül megtorolja az ellene ágálókat.
Évtizedek alatt letaposott életek, megalázó fizetések, folyamatos félelemben tartás. Ezek nem múlnak el nyomtalanul. Persze a kontraszelekció sem. Kár lenne tagadni, hogy miután a pedagógus szakma elvesztette vonzerejét, kevesen választották a legkiválóbbak közül. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek elhivatott és remek tanárok, hanem azt, hogy ők lettek a kisebbség.
Az elhivatottak azok, akik harcolnak. Nekik nem mindegy. Nekik van vesztenivalójuk.
Szeretném megtámogatni őket. Jó volna, ha nem hullanának a semmibe. Ha tudnák fizetni a villanyszámlát, ha nem csak nekik kellene a magasztos eszmények oltárán áldozatot bemutatniuk.
Jó volna, ha mindannyian vinnénk egy bárányt és leölnénk, ha kell.
Azzal tudnánk meghálálni a tanárok bátorságát, ha összedobnánk nekik a kieső bérüket. Erre akadnak példák a világtörténelemben. Egyszer követhetnénk valami olyat is, ami miatt nem kell a gyerekeinknek szégyelnie magukat.
Azt azonban látni kell, hogy egy esetleges tanársztrájk azért sem lenne népszerű, mert ha egy egyébként is mindenfélével nyomorgatott családanya meghallja, hogy még a szokásos gyerekfelvigyázásra sem számíthat az egyébként is kétes megítélésű tanároktól, akkor nagyon be fog pöccenni. Nem fogja érdekelni, hogy az oktatás minősége szabadesésben zuhan, sem a tanárok megalázó bérezése, egyedül az számít, hogy saját maga ne szívjon még többet.
Az átlagemberek többsége amúgy sem képes megítélni az oktatás színvonalát, úgy van vele, ő is végig szívta, akkor ez a gyerekétől is minimum elvárt.
Elnézést a kellemetlenségekért, de cserébe jár az all inclusive ellátás!