Előzőleg nem volt egészen világos, hogy milyen hely is ez a Purgatórium, a vallásos szerzők középkori lázálmai és a megélhetési tévéprédikátorok leírása ugyanis komoly gyanúra adott okot: lehet, hogy téveszmékkel van dolgunk.

Azonban a legfrissebb hírek, a tényalapú újságírás reneszánszába robbanva megvilágították előttünk az igazság (TRUTH), mostanáig sötétben rejtőző darabját. Az ARANYHAL megrakodva az Igazsággal beszáguldott az ajtón. Fényes helyre érkezett, ami egészen más megvilágításba helyezte az Igazság (TRUTH) általunk igaznak gondolt részeit. Háborgó tengerpart előtt, az életébe láthatóan beleunt csöves támaszkodott egy piszkos, óriásplakát egyik tartóoszlopának, melyen a szakadt poszter egy jobbra mutató óriásnyilat hirdetett. A csöves élt, az ARANYHAL láttán megvonta a vállát, talán azt hitte HALlucinál. Az ARANYHAL ügyet sem vetve fordította egész valóját az akvárium nedvébe ragadva a nyíl által mutatott irányba.

Ez a tétova pillantás, rövid torpanással járt együtt, az akvárium kerekei besüppedtek a puha fövenybe. Elsuhant valaki mellette, a politikus szakács kissé telt titkárnőjének magassarkú cipője piciny krátereket lyuggatott a puha homokba, amitől futása kissé imbolygóvá vált. AZ ARANYHAL mozdulni sem bírt. Szerencséjére. A nő lassított, majd lihegve megállt, talán a feléje közeledő férfiak látványa késztette erre.

A férfiak nem lassítottak, az elől haladó divatjamúltkérdést intézett a nőhöz: Na mizu bébi? A jobbra tőle álló szakállas rákacsintott a köpcös harmadikra: ez ám a fincsi töltöttgalamb! Titkárnőként megszokta a kellemetlenkedő alakok tolakodó megjegyzéseit, ám ez esetben a szokott határozott fellépése nem sokat ért, mert minden további udvarlást mellőzve odalépetek hozzá, kettő lefogta a karjait, a harmadik pedig letépte a ruháját, majd elvonszolták az egyik közeli homokdűne mögé. A nő tiltakozott, szabadulni próbált, de esélye sem volt.

Az ARANYHAL nem hitt a szemének. Nem így képzelte a Purgatóriumot. Körülnézett, mozgásképtelen akváriumában ácsorgott, tétova pillantásokat vetve a titkárnőt rejtő bucka irányába. Zihálás, könyörgés, sikolyok. Az Igazság kezdett megromlani.

 

1. rész Az aranyhalstandard mennybemenetele